TARTALOMJEGYZÉK

Reiki

Csakrák

Titkom-titkom...

Agykontroll

Az aura

A transzcendetális meditáció lényege

Részletek a Mindenből van kiút című könyvemből:

REIKI

 

 

A REIKI az univerzumban lévő egyetemes életenergia. Ez az az erő, amelyből minden gyúratott! Amíg étel nélkül kb. 2-3 hétig, folyadék nélkül egy pár napig létezhetünk, addig e nélkül az energia nélkül csak perceink lennének hátra.

A REIKI japán szó és két szótagból áll: a rei a kozmikus jellegre utal, míg a ki az ősi, keleti filozófiákban megtalálható qi, prána, fény, csivel azonos életerőt jelenti, amely minden élőlény étének alapja.

A reikire a múlt század vége felé Dr. Mikao Usui talált rá, aki teológiát tanított és a hétvégeken misét celebrált. Egy alkalommal tanítványa megkérdezte, hogy hisz-e a Bibliában. Természetesen - volt a válasz. Akkor kérem, hogy magyarázza meg azt a Bibliai jelenetet, amikor Jézus kézrátétellel gyógyított! Erre Usui doktor nem tudott válaszolni, ezért japán szokás szerint felhagyott tevékenységével mindaddig, amíg a feltett kérdésre a választ meg nem találta.

A reiki tanfolyamon megismerhetjük, hogy Usui doktor, hogyan találta meg a választ a feltett kérdésre. Választ kapunk arra is, hogy milyen módon lehet használni ezt a csodálatos életenergiát. A REIKI I. tanfolyamon  (egy hétvége: szombat - vasárnap) megismerhetjük még az energiaadás alapjait, azt, hogy mi az aura és mi a csakra, valamint azt, hogy a REIKI, hogyan illeszkedik az univerzum "működésének" egészébe. A REIKI II. tanfolyamon megtapasztalhatjuk, hogyan működnek a szimbólumok, amelyek a mentális és a fizikai energiát képviselik, és azt a szimbólumot, amellyel ezek az energiák a világ bármely részébe elküldhetők.

A tanfolyami napok végén tartott beavatások (behangolások), amelyek az energiaadás képességét felélesztik, maradandó élményt nyújtanak.

 

Ez így van, jómagam is megtapasztaltam, máig állítom, életem legjobb döntése volt, hogy megismertem, és ÉLEM a REIKI-t! Beépült a mindennapjaimba, valóban sokat köszönhetek neki. Az életem azonmód új fordulatot vett, és ez az erő valóban ráterelt az útra, amiért leszülettem a Földbolygóra! :)

Mindenki képes erre, mindenkiben megvan a lehetősége, és velünk van az ERŐ! Ez az az erő, amiből minden gyúratott!

 

CSAKRÁK:

 

A "csakra" szanszkrit szó, jelentése kerék.

A szellemi, lelki és testi életünk csodálatos gépezetként összefügg a legapróbb atomtól a legnagyobb testrészig. Testünkön hét csakra található, a csakrák energiakapuk, amelyek az óramutató járásával egy irányban forognak, ezen keresztül veszi fel testünk a kozmikus energiákat. Mind a hét csakra más színnel van jelölve, az energiát mi színnek látjuk. Mind a hét csakra egy - egy endokrin mirigyen halad át, az endokrin mirigyek hormonokat termelnek, amelyek kémiai anyagok és szükségesek szervezetünk testi működésének tökéletességéhez. A csakrák színei úgy jönnek sorban, mint a szivárvány színei. Kell még ettől is több összefüggés? Fantasztikus alkotás a testünk, lelkünk, szellemünk egysége.

A csakrák az ember étertestében található energiaközpontok. A fizikai síkon megközelítőleg az endokrin rendszerrel esnek egybe.

A csakra neve / színe
szanszkrit elnevezése

Endokrin mirigy

Testi szervek

Funkció

7. Korona csakra / lila
Sahasrara

tobozmirigy

agy felső része, jobb szem

összeköt spirituális énünkkel

6. Harmadikszem csakra

(homlokcsakra)

/ indigókék
Ajna

agyalapi mirigy (hipofízis)

vegetatív idegrendszer, agy alsó része, bal szem, orr, fül

intuíciós központ, az akarat lakhelye, belső látás, megértés, spirituális megvilágosodás

5. Torokcsakra / világoskék
Vishuddha

pajzsmirigy

torok, tüdő

kommunikáció, önkifejezés, kreativitás, felelősségérzet

4. Szív / zöld
Anahata

csecsemőmirigy

szív, tüdő, keringés

érzelemközpont, szeretet, együttérzés, béke, empátia, megbocsátás, bizalom, spirituális fejlődés

3. Napfonat / elosztó csakra: citromsárga
Manipura

hasnyálmirigy

gyomor, máj, epehólyag, emésztőrendszer

hatalom, uralkodás, erő, félelem

2. Szakrális csakra / narancssárga
Svadhishthana

ivarmirigyek

nemi szervek, vese

elevenség, életöröm, önbecsülés, érzelmi kifinomultság, kapcsolatok, vágy

1. Gyökércsakra / vörös
Muladhara

mellékvese

húgyhólyag, nemi szervek, gerinc

életkedv, életerő, túlélés, termékenység, szaporodás.
A Kundalini lakhelye

 

 

TITKOM, TITKOM…

 

A titok ott hever mindenki előtt, előttem is ott volt mindvégig, csak még nem tudtam olvasni a jelekből. Elolvastam sok könyvet, megnéztem rengeteg filmet, kutattam, tanfolyamra jártam, tapasztaltam, mire végül megértettem valamennyire a dolgokat. Minden egyes könyv, tanfolyam eljutott a létezés nagy titkáig, mindegyik megmagyarázta valahogyan, vagy felállított egy rendszert, egy elméletet.

Hallottál már a vonzás törvényéről? Mindent bevonzunk, amit akarunk, amit kimondunk, a gondolatainknak azért van hatalma, mert a gondolat is energia, a testünk is az…

A vallások is így keletkeztek, valaki megértette a titkot, kidolgozott egy módszert, amiből tanítás lett a többi kereső számára, így végül vallássá fejlődte ki magát. Megértem, mindezekre szükség van, mert az ember hiába hallja, látja, olvassa, megérzi a dolgok menetét, nem biztos, hogy el tudja fogadni, magáévá tudja tenni. Valami megakadályozza benne, talán a saját hite, amikor azt mondja, „ezt nem hiszem, az lehetetlen”!

Az összes lelki tanító, a könyvek, a filmek, sőt a kvantumfizika is bebizonyította már, hogy minden energia. Az egész, csodálatos Univerzum energia, - mi is beletartozunk a gigantikus Univerzumba. - Tehát már tudományos bizonyítékunk is van, sokan mégsem hiszünk. Mégis azt hisszük, hogy amit látunk, csak az létezik, létezhet, az a valóság. Hajlamosak vagyunk csak a testünkkel azonosítani magunkat, ami olykor nagyon nagy bajba keverhet bennünket.

Az igazság az, hogy a valóságnak csak egy igen kicsi százalékát láthatjuk, tapasztalhatjuk. Az a kis százalék a látás, hallás, tapintás útján jut el az érzékszerveinkhez. A szerveinkről pedig tudjuk, hogy vannak, hiszen nélkülük nem működne a testünk. Sokszor hallottuk, hogy a testünk folyamatosan lecseréli magát, ma nem ugyanaz a testem, mint mondjuk három éve. A test szervei, sejtjei emlékeznek és átviszik az emlékeket a következő, megújuló sejtekbe, szervekbe, rendszerekbe. Én ugyanannak látom, elhiszem, hogy ugyanaz. Nem így van. Sőt… Azt hiszem a kezem szilárd anyag… Ha megnyomom, ugye kemény? Nem, ez sem így van!

Ha leülünk például, akkor azt hisszük, érintkezünk a székkel. Ez sem igaz! Ha a kvantumfizika elméletét, és bizonyítékát vesszük alapul, láthatjuk, egészen közel van, de mégsem ér hozzánk. A hatalmas energiák közel kerülnek, de vibrálva taszítják egymást. Mondhatjuk, hogy hihetetlen, pedig így van! Semmi soha nem érintkezik teljesen!

A kvantumfizika kutatási eredményei alapján vizsgáljuk csak meg, miből van az anyagi testünk.

A test szervekből, szervrendszerek pontosan összefüggő rendszeréből áll. A szervek sejtekből állnak. Ezt még tudjuk is, bár már nem látjuk, csak mikroszkóppal. A sejtek atomokból, az atomok szubatomi részecskékből, azok apró energiacsoportokból, azok pedig alapenergiából állnak. – Energiából!!!

Az anyag tehát nem szilárd, azt is mondhatjuk, nem is anyag. Ha a testünket jobban megvizsgáljuk, akkor láthatnánk, hogy olyan, mint egy galaxis, a hatalmas űrben itt- ott lebeg egy- egy kis anyagi részecske, egy- egy bolygó. Gondolom, itt az űrt a víz tölti ki, ha testünk 70 %- a víz. Ilyen a testünk, olyan, mint egy galaxis, mely folyton rezgésben van, folyton mozog, szüntelenül átalakul, folyamatosan újrateremti magát a világmindenség anyagából. Én úgy neveztem el, hogy mi magunk is csillagporból születtünk. Bizony így is van! Ugyanabból vagyunk, mint a világegyetem, a galaxisunk, a bolygónk, a Föld… Porból lettünk, azzá leszünk… Igaz! Talán éppen pontosan annyi pici részecskéből állunk, mint a saját csillagrendszerünk. Ráadásul ez nem is anyag, hanem csak egy esemény, egy történés, egy folyamat. A párhuzamos univerzumok elméletei szerint ez sem egy síkban, nem egy dimenzióban zajlik, hanem sokkal többen, megszámlálhatatlan, végtelen lehetőség, végtelen sok dimenzió létezik. Ami megtörténhet, az meg is történik.

Mennyi, mennyi összefüggés! Micsoda csodálatos rendszer!

Biztos vagyok benne, hogy a manilai gyógyítók így gyógyítanak. Két magyarázatom van rá (csak nekem, nem biztos, hogy így van): Az egyik: tényleg bele tudnak nyúlni ebbe a mi kis nem sűrű, kemény anyagnak vélt, mégis laza galaxisunkba, és kivenni belőle a betegséget… Utána bezárul a seb a szemünk láttára…

A másik: csak úgy tesznek, mintha belenyúlnának, valójában a hit, a gondolat erejével gyógyítanak, mint a pszi sebészek. (a beteget a saját hite, és a gyógyító hite gyógyítja meg). Na, meg aztán a test, és a betegségek is csak egy folyamat, egy történés, egy üzenet…

Tulajdonképpen mindannyian képesek vagyunk erre, ha el tudjuk hinni!

Ez olyan, mint amikor egy falfestményt kezdek festeni. A fiam azt kérdezte egyszer: „Anyuci! Olyan bátor vagy! Meg sem fordul a fejedben, hogy elrontod? Ha pedig elrontottad, tönkreteszed a falat, és akkor mi lesz?” Nem! Magabiztosan, biztos tudattal, hittel nekiállok festeni, meg sem fordul a fejemben, hogy elrontom! Mi van, ha elfolyik a festék? Hát odafestek valamit, ami illik a képhez! Ennyire, ilyen magabiztosan kell hinni, így kell tudni a gyógyítást is, és minden mást! A hitünkkel, a gondolatainkkal bármire képesek vagyunk, a határ a csillagos ég, és még az sem!

Szellemi lények vagyunk, akik folyamatosan megteremtjük a testünket, hogy emberi tapasztalatokat szerezzünk. Ha tudjuk, hogy így van, tudunk hatni a testünkre. A gondolatainknak nagy hatalma van! Ezért! A gondolatunk hat a testünkre, a testünk hat a gondolatunkra. A szubjektív az objektívre, és fordítva. Valójában sokkal nagyobb hatalom van a kezünkben, mint az gondolnánk, el tudnánk hinni! (hinni!)

Mi is a hit tulajdonképpen?

Nem kell túl bonyolult dologra gondolni, a hit a saját tapasztalatainkra épülő bizonyosság. Amikor bebizonyosodik valamilyen tétel, amit saját bőrünkön tapasztalunk. Ez erősíti a hitet, mely mindig csak egy kis lépéssel kezdődik…

Most vizsgáljuk meg, mi a gondolat.

A gondolat egy rezgés, egy energia. Ma már mérni is tudják az energiáját. Ha a gondolat egy rezgés, energia, akkor képes hatni a testünkre, mely szintén rezgés, energia. A világegyetemben minden, minden rezgés, minden energia. Minden mindennel összefügg, semmi sem létezik véletlen, céltalanul. A minden egy, a mindenség összefügg, mint a tengerben a vízcseppek, melyek együtt alkotják a tengert. Mi vagyunk a tenger, a kövek, a homoktenger, a sivatag, a fény, a sötétség, az út, az élet maga. Szükség van ránk a létezésben, ha nem lennénk ott pontosan addig, amíg szükség van ránk, akkor hiányozna onnan az a pici részecske, amit éppen mi töltünk be. Gondolataink eredményei vagyunk - ugye?

Ezzel a magyarázattal érthető a rengeteg csodálatos gyógyítás, gyógyulás. Amikor az ember képes ezt megérteni, elfogadni, megérteni, TUDNI, akkor tud hatni a testére. Ha a testünk folyamatosan megújul, akkor már az új test lehet egészséges, nem kell a lélek sebeit magán viselnie, ezzel figyelmeztetve a feladatára. A folyamatos átalakulás során tudunk hatni rá a gondolataink energiájával, rezgésével. Ezért van fáziskésében a test a lélekhez képest, hiszen a lélek, amikor meggyógyult, akkor utána teremti meg folyamatosan a testet, mint egy történést, egy folyamatot.

Számomra is csodálatos a felfedezés, valóban nem csak a testem vagyok, nem csak az a feladatom, hogy felneveljem a gyerekeimet, éljek, aztán meghaljak, a létezésemnek sokkal magasabb céljai vannak. Szellemi lényként létezem a Föld nevű élő bolygón, mely iskolaként szolgál, hogy emberi tapasztalatokat szerezhessek, ez annyira csodálatos dolog! Ez a létezés legnagyobb csodája! Hálás vagyok, hogy részt vehetek benne, boldogan elfogadom a feladatom, leélem ezt az életet, amennyi nekem adatott belőle. Ha el tudom fogadni, akkor maga a csoda lesz minden egyes perc, minden egyes pillanat. Akkor már érzem a szeretetet, az elfogadást a megbocsátást, a hálát, az alázatot, a segíteni akarást mások iránt, hogy más is eljusson ehhez a csodához, amikor nem kell mást tennie, csak élni a lehetőségekkel.

Ha el tudjuk fogadni csodálatos szellemi létünket, akkor mit számít ehhez képest egy kis fejfájás, vagy a hétköznapi élet ezernyi apró fájdalma?

Gyermekként sokszor ültem a ház hátánál egyedül, egészen elrévedeztem, azon gondolkodtam, ez a valóság, vagy csak illúzió? Most tényleg létezem, itt vagyok, vagy csak álmodom? Sokszor egészen máshol jártam lélekben, ma azt mondanám erre, meditáltam. Ilyen állapotban sokszor gondolkodtam az élet nagy kérdésein, például, mi a célja annak, hogy én itt és most vagyok? Miért? Mi célból? Miért pont most? A most az most, vagy ez is már elmúlt? A most a jövőm, vagy a múltam, vagy tényleg most van? De hiszen minden egyes pillanat már a múlté, minden egyes pillanattal haladok az időben…

Ha úgy képzeljük el az időt, mint a koromsötét éjszakát egy úton, amikor csak egy kis elemlámpa van nálunk, akkor a megjárt út a múlt, a megteendő út a jövő, a megvilágított út, ahol most vagyunk a jelen… Akkor mit mondunk? Tudjuk, hogy egyszerre van itt mind, csak nincs megvilágítva! A múlt is itt van, a jövő is, meg a jelen is. Tudjuk, hogy létezik, tudjuk, hogy ott van, hogy itt van… tudjuk, hogy benne vagyunk, ismerjük a megtett utat, várjuk a megteendőt, és haladunk az úton, tudjuk, hogy ott van az út… talán egyszer meglátjuk az egészet fényes nappal bevilágítva… talán éppen a halál pillanatában, hiszen akkor mindenki megvilágosodik, mindenki tud mindent, csak már nincs ideje elmondani a többieknek…

Ha pedig tudjuk, hogy egyszerre van itt minden, ilyen módon elképzelhető a múltba, és a jövőbe látás képessége is, hiszen vannak érzékenyebb emberek, akiknek meg van világítva minden…

Mégis azt mondom, jó hogy nem tudjuk előre a jövőt, mert akkor elvárásaink lennének, és gondolatainkkal képesek lennénk megváltoztatni, mely által elveszítenénk a csodát. A jövő még változhat, hiszen tudjuk, hogy ott az út, de számtalan kereszteződés lehetséges, szabad akaratunkkal eldönthetjük, melyik úton menjünk… Akkor máris más lesz a jövő… talán minden út más, máshová vezet…

Érthető már, hogy ilyen módon a folyamatos döntéseink, és gondolataink eredményei vagyunk, ezért is nem látjuk annyira a jövőt előre, mert bármerre mehetünk…

Persze, érdemes megtartani a középutat, a ló túlsó oldalára sem szabad átesni!

Most itt vagyok, én vagyok itt a jelenben, ez a feladatom, ez a mostani életem, ezt élem, az a feladat, hogy tovább haladjak, és csak éljek, boldogan.

 

AGYKONTROLL

 

Ma már bizonyított tény, hogy - főleg ellazult állapotban - képzeletünkkel hatni tudunk testünkre, s azon belül főleg az immunrendszerünkre. Gondolataink erejét, energiáját felhasználva megteremthetjük a gyógyulás lehetőségét, amiben hatalmas szerepe van a megbocsátásnak. Mindannyiunk szívében él harag múltbéli sérelmek miatt. Megbánthattak bennünket családtagjaink, legjobb barátaink, munkatársaink is. Az is lehet, hogy saját magunkra haragszunk. Ez a sodró erejű, óriási érzelem - a DÜH, a HARAG, a GYŰLÖLET - mindennapi lelki energiánkat emészti fel, és szó szerint elpusztíthat minket.

A harag, a gyűlölet - akár mások, akár magunk ellen irányul - állandó, levezetetlen stresszben tart minket. A krónikus stressz az orvostudomány mai állása szerint egészségünk legnagyobb ellensége. A krónikus betegségek hátterében szinte mindig meghúzódik valami feldolgozatlan, „megemésztetlen" lelki trauma is. Ezért kulcsfontosságú annak megtalálása és érzelmi „kifésülése". Ha sejted, milyen lelki vonatkozású történéssel függhet össze testi betegséged, akkor érdemes behunyt szemmel, ellazulva képzeletben kibékülni az ügyben érintettekkel. (Magaddal is!)

 

(fejezetek az első könyvemből - Mindenből van kiút!)

 

Myspace Graphics, MySpace Glitter Graphics, MySpace Glitters, MySpace Goodies, Myspace Codes at www.MyGlitterSpace.com

AZ AURA

Az aura egy nagy mennyiségű információt tárolni képes elektromagnetikus hologram, ami folyamatosan változik különböző érzelmek és gondolatok, illetve fizikai életmód hatására. Az aura rendkívül bonyolult energia- és információs rendszer. Mint köztudott, az aurának több rétege van, rétegei rendkívüli módon hatnak  egymásra és a fizikai testre.

A „minden mindennel összefügg” elv alapján  a fizikai testben végbemenő változások változásokat idéznek elő az aurában és annak rétegeiben is. Az aura kiterjedésének, színárnyalatainak változásából következtetni lehet a fizikai testben, a tudatban,  a lélekben végbement változásokra is. Életenergia-színeink, azaz auraszíneink  azt tükrözik, hogyan érzékeljük és éljük életünket, és az  adott időben milyen valóságot tapasztalunk meg és ezek hogyan hatnak ránk. Azt is mutatja, hogyan dolgozzuk fel a külső hatásokat testileg, érzelmileg, mentálisan és spirituálisan. Ebből következően  egyértelmű, hogy az asztrális és mentális rétegei auránknak a bennünk zajló érzelmi és gondolati változásokkal összhangban átalakulnak, változnak.Akkor miért nem látjuk? - kérdezhetjük magunktól. Régen, a középkorban és az azt megelőző időkben, amikor a levegő még nem volt szennyezett, és nem voltak mesterséges világítások, a sötétben szabad szemmel is jól látható volt. Természetesen mindenkinek más és más színösszetételű, vastagságú aurarétegei vannak, a személyiségének és szellemisége fejlettségétől függően. Ezért fordulhatott elő az, hogy a nagyon vallásos, hívő embereknek jobban látható aurájuk volt, ezt akkoriban a fej körüli fénykörnek ábrázolták. Természetesen nem a vallás és istenhit volt a döntő szempont, hanem általánosságban a lelki emelkedettség, ami egy hívő eksztatikus állapotban is megtörténik. Az aura létezik, sőt napjainkban is láthatóvá tették különböző technikai eszközökkel. Az aura testi-lelki egészségünkkel szoros kapcsolatban áll. Akinek sérül, a sérült rész alatti testtájon megbetegszik. Mint azt sokan tudják, rengeteg betegségnek nem a tünet helyén található a gócpontja, hanem egy másik testtájon, így az is előfordulhat, hogy a betegség nem az aura energiahiányának a helyszínén fog figyelmeztetni. Infarktusos betegeknél figyelték meg, hogy a szívük előtt egy sötét felhőréteg alakult ki az aurájukban. Ha ez az energiatorlódás kisült, és a beteg túlélte az infarktust, ekkor még látható évek múlva is egy szőlőfürt szerű sárgás színű alakzat. Ezeket, az energiahiányok miatt kialakuló betegségeket gyógyítja pl. a reiki, energiagyógyászat.

Rétegek               Az aura rétegei

Az aurának több rétege van, B. A. Brennan például így írja le ezeket a rétegeket:

-Az első réteg, az ún. étertest pár cm vastag, kékesfehér színű finom energiavonalakból áll, ezek alakítják ki és tartják össze a fizikai test anyagát.

-A második réteg színes felhőcskékből áll, ez a réteg az érzelmeinkért felelős.

-A harmadik, élénksárga réteg, az ún. mentális test, ahol a gondolatformák találhatók.

-A negyedik réteg, az asztráltest, ahol ismét az érzések kavarognak.

-Az ötödik-hetedik réteg képviseli szellemi síkjainkat, ahol még finomabb energiák működnek, melyek a világegyetemmel kapcsolnak össze bennünk

 

Az aura hét rétege és a hét főcsakra

Csakrák és aura külcsönhatása

 

Az Aura színei és jelentésük

 

Auránk Igazi Természetünket tükrörözi bármely pillanatban. Általánosságban, minél színesebb, tisztább és ragyogóbb az Aurája, annál jobb és spirituálisan fejletebb az adott ember. Ezenkívül minél egyenletesebb az energiaeloszlás az Aurában, annál egészségesebb és kiegyensúlyozotabb az illetõ.

Auránk az egész testet körülveszi, de a lejebb található értelmezése a színeknek csak a fej körüli részére vonatkozik . Ha már jól látod az Aurát, magad is ellenõrizheted, ha bizonyos gondolatokra figyelsz miközben sajátodat nézed, vagy megmondod más emberek gondolatait Aurájuk figyelése közben. Általában az embereknek egy vagy két domináns szín (erõs pont) van az Aurájukban. Ezek a színek (vagy az Aurikus párjaik) nagy valószínûséggel a kedvenc színeik is egyben. A domináns színek mellett, az Aura tükrözi a gondolatokat, érzelmeket és vágyakat, amik "villanások", "felhõk" vagy "lángok" formájában jelennek meg általában kicsit távolabb a fejtõl. Például egy narancssárga felvillanás az Aurában azt a gondolatot vagy vágyat jelzi, hogy az illetõ hatalom és irányítás gyakorlására vágyik. A narancs, mint domináns szín az erõ és a más emberek irányítására való általános képesség jele. Gyorsan változó "felvillanások" gyorsan cikázó gondolatokra utalnak.

 

 

szinek az aurában

 

Tiszta színek jelentése az Aurában (a szívárvány fényes, ragyogó, monokromatikus színei)

A lila :spirituális gondolatokra utal, sosem erõs pont az Aurában. Mindössze átmeneti "felhõk" vagy "lángok" formájában jelenik meg.

A kék: kiegyensúlyozott létezés, helytállás, nyugodt idegrendszer, vagy energia küldése. Ha egy embernek ez a szín dominál az Aurájában, az illetõ nyugodt, kiegyensúlyozott, arra is késznek érzi magát, hogy egy barlangban éljen és életben is maradjon. Született túlélõ. A kék gondolat jelentheti az idegrendszer pihentetését a tudat egyensúlyának eléréséhez, vagy szólhat a túlélésrõl is. Az acélkék az egész Aurát uralhatja, mikor az illetõ energiát kap vagy küld, vagy telepatikus kapcsolatban van.

A türkiz: lendületes és nagyon energikus személyiségre utal, aki képes az énjének kivetítésére és hatással van másokra. Az olyan emberek, akiknél a türkiz erõs pont az Aurában képesek egyidejûleg több dolgot is csinálni és jó szervezõk. Unatkoznak ha arra kényszerûlnek, hogy egyszerre csak egy valamire koncentráljanak. Az emberek szeretik azokat a fõnököket, akiknek türkiz Aurájuk van, mert elmagyarázzák céljaikat és képesek hatni a csapatukra, ahelyett, hogy csak parancsolgatnának. Az ilyen színû gondolat szervezésrõl és a másokra hatásról árulkodik.

A zöld: nyugalmas, mérséklõ energia, természetgyógyászati képesség. Az emberek, akiknél a zöld erõs pont az Aurában természetgyógyászok. Minden ilyen foglalkozású személynél jelen kellene lennie ennek a színnek. Minél dominánsabb a zöld, annál jobb a gyógyító. Az ilyen emberek szeretnek kertészkedni és értenek a növényekhez. Egy zöldszínû, erõs Aurájú ember jelenlétében lenni nagyon békés és nyugalmas érzés. A zöld gondolat nyugalmi állapotot és gyógyítást jelent.

A sárga: öröm, szabadság, kötõdés nélküliség, létfontosságú erõk felszabadítása vagy szabadon bocsátása. A sárgával sugárzó emberek tele vannak belsõ örömmel, nagyon nagylelkûek és nem kötõdnek semmihez. A sárga fényudvar a fej körül magas spirituális fejlettséget jelent. A sprituális tanító ismertetõjele. Senkitõl se fogadj el spirituális tanítást, akinek nincsen hasonló glóriája. Buddhánál és Krisztusnál a fényudvar egészen a karukig terjedt. Manapság nehéz olyan embert találni a Földön, akinél nagyobb mint 1 hüvelyk (2,54 cm). A sárga glória a rendkívül aktív homlokcsakra eredménye (amit sok ember láthat a szemináriumaimon, ahogyibolyaszínnel ragyog). A spirituálisan fejlett emberek éveken keresztül folyamatosan serkentik a homlokcsakrájukat, mivel mindig erõteljes spirituális gondolataik vannak. Ha ezt a csakrát különösen aktív állapotban figyeljük meg, egy sárga (az ibolyaszín Aurikus párja) fényudvar jelenik meg körülötte az egész fejet körülvéve. A sárga gondolat az öröm és megelégedés pillanatát fejezi ki.

A narancssárga: felemelõ és érdekfeszítõ. Inspiráló. Az erõ jele. Képesség és/vagy vágy mások irányítására. Ha a narancsszín erõs ponttá válik, általában sárga glóriával párosul, ami aztán aranyszínû lesz jelölve, hogy az illetõ egy nagy spirituális tanár, aki képes egyedülálló képességeinek szemléltetésére. A narancsszínû gondolat a hatalom gyakorlásával és más emberek irányításának vágyával kapcsolatos.

A piros: materialista gondolatok, gondolatok a fizikai testrõl. Ha túlságosan domináns szín az Aurában, materialista beállítottságú embert jelöl.

A rózsaszín (=lila+piros): szeretet. A tiszta rózsaszín eléréséhez vegyíteni kell a lilát (a legmagasabb frekvencia, amit érzékelni tudunk) a pirossal (a legalacsonyabb). A rózsaszín Aura azt jelzi, hogy az illetõ megteremtette a tökéletes egyensúlyt a spirituális tudatosság és az anyagi létezés között. A legfejletebb embereknek nemcsak sárga glória van a fejük körül (amely egy állandóan erõs pont az Aurájukban) de óriási rózsaszín Aurával is rendelkeznek, ami messzire kiterjed. A rózsaszín az Aurában nagyon ritka dolog a Földön, és mindössze átmeneti gondolatok formájában jelenik meg, sohasem erõs pontként.

 

A piszkos színek jelentése (színek, amelyek sötétebbnek tûnnek a háttérnél, és fényár helyett inkább füstre hasonlítanak)

A barna: felzaklató, nyugtalanító, materialista, spirituálisan tagadó.

A szürke: sötét, lehangolt gondolatok; tisztáttalan szándékok, a személyiség sötét oldalának jelenléte.

A kénsárga/zöldessárga (olyan mint a mustár): fájdalom vagy könnyedség hiánya, harag.

A fehér: súlyos betegség, szintetikus behatás (drogok). Miért is jelent a fehér szín az Aurában problémát? Mert a fehér leginkább a zajra hasonlít, nem olyan, mint a harmonikus színtónusok összessége (a monokromatikus színek). Lehetetlen a zajt összehangolni egy olyan zenekarral, ami harmonikus zenét játszik, ennélfogva a fehér Aura az egység hiányát jelzi mind testben mind lélekben. A Természet, melynek mi is a részei vagyunk, harmonikus. Ez az egység különálló rezgés "tónusok" vagy harmónikus frekvenciák formájában jelenik meg, ahogy azt részben a modern quantumfizika is leírja.
Néhány órával a halál beállta elõtt, az Aura fehérré válik és nagyban növekszik az intenzitása. Figyeld csak meg, hogy a legtöbb kúltúrában a halált FEHÉRNEK (nem pedig feketének) ábrázolják, mert a múltban az emberek látták a fehér Aurát a halál beállta elõtt.

 

Az Aura érzékelése

 

Ennek a gyakorlatnak a célja az, hogy elõször lássuk az Aurát és/vagy gyakoroljuk ezt a képességet. Fontos a megfelelõ körülmények megteremtése, mert így nemcsak az Aurát látod jobban, de egyfajta önbizalomra is szert teszel a látottakból.

1. Ültesd le az alanyt egy nagyon finoman megvilágított EGYSZÍNÛ FEHÉR háttér elé. A színes háttér megváltoztatja az Aura színeit, ehhez többlettudásra van szükséged a színek kombinálásáról. Néhány háttér/Aura variáció félreértelmezéshez vezethet.
2. Nézz ki EGYETLEN PONTOT, és csak arra figyelj. A homlok közepe TÖKÉLETES erre a célra. Itt található az ún. Homlok Csakra vagy más néven Harmadik Szem. Néhány kultúrában (Indiában például) egy jelet raknak a homlokra. Az ilyesfajta jelek az õsi idõkben egyfajta felkérést jelentettek, hogy vessünk egy pillantást az illetõ Aurájára.
3. Nézd ezt a pontot legalább 30-60 másodpercig vagy még tovább.
4. 30 másodperc után elemezd a környezõ dolgokat a periferikus látásoddal, miközben még mindig a kínézett pontra nézel. A koncentráció megtartása a legfontosabb. Álld meg a kísértést, és ne nézz máshova. Látnod kellene, hogy az alany körül a háttér világosabb és MÁS SZÍNE van, mint a távolabbi környezetnek. Így érzékeled az Aurát. Minél tovább koncentrálsz, annál élesebben látod. Jusson eszedbe, hogyha csak egy pontra figyelsz az növeli érzékenységedet a szemedbe jutó Aura rezgések felerõsítésével.
5. A legmagasabb szintû Aura gyakorlatokat teljes sötétségben végzik, de ehhez több óranyi folyamatos koncentrációra és rendszeres gyakorlásra van szükség.

 

Az Aura PILLANATKÉPE

 

 

aura pillanatképe

 

A koncentrálás befejeztével, még az Aurát nézve csukd be a szemed. Egy vagy két másodpercig most CSAK magát az Aurát látod. Készülj rá föl. Mindössze egy vagy két másodperced van amíg a fényérzékeny sejtjeid abbahagyjágyák a rezgést és a látvány továbbítását az agyba. elszalasztod, kezdheted az összpontosítást elõröl. Próbáld kikísérletezni, hogy milyen gyorsan kell becsuknod a szemed a legjobb hatás eléréséhez.

 

Hogyan lásd a saját Aurád

 

Állj körülbelül 1.5 méterrel egy megfelelõ méretû tükör elõtt. Kezdetben legjobb, ha a mögötted lévõ háttér egyszínû és fehér, árnyékok nélkül. A megvilágítás legyen NAGYON lágy és egységes, nem pedig ragyogó. Kövesd a fent említett utasításokat az Aurád meglátásához.

GYAKOROLJ legalább 10-15 percet egy nap, hogy növeld az érzékenységedet és fejleszd Aurikus látásodat. Ne feledd, a gyakorlás a legfontosabb ezen képesség kifejlesztéséhez.

 

Más emberek Aurájának megvizsgálása

 

A legjobb ha egyenesen a homlok csakrára (vagy másnéven harmadik szemre, 1.5 centiméterrel az orr fölött, a szemek között található) nézel és megpróbálod elérni, legalább 30-60 másodpercig megtartva azt a tudatállapotot, mint a fentebb említett koncentrációs technikánál. Tapasztalataim szerint a torok vagy homlokcsakra nézése hasonló eredménnyel jár. Ennek ellenére élég furcsa és az érintett személy gyakran nehezményezheti, ha valakinek folyamatosan a mellkasát bámulod. Ellenben a homlokcsakrára nézve a beszélgetés nyugodtan folytatható.

Mint mindig, most is a NAGYON finoman megvilágított, árnyékok nélküli háttér a legjobb. Bár gyakorlással, bármilyen egyszínû környezet (mint például a kék égbolt) megfelõ lesz.

 

Gyerekek és az Aura

 

A nagyon fiatal gyerekek (5 éves korig) természetes módon látják az Aurát. A csecsemõk gyakran néznek az elõttük lévõ ember FÖLÉ. Ha nem tetszik nekik a fej feletti Aura színe, vagy ha ez a szín nagyon különbözik szüleik Aurájának színétõl, sírni kezdenek, mindegy, hogy mennyire is mosolyog az illetõ.

A gyerekeknek sokkal tisztább és erõsebb az Aurája, mint a legtöbb felnõttnek, akiknek Természetét általában elnyomja a materialista világ felületes példák követését elõidézve. Amikor a 12 éves fiamat megtanítottam saját Aurájának látására, azt mondta, hogy kiskorában legtöbbször képes volt az Aurák érzékelésére. De mivel senki sem törõdött vele igazán, úgy gondolta, hogy lényegtelen dolog és talán valami baj van a látásával. Ez egy tipikus helyzet. Szerintem a gyerekeknek meg kéne tanulni az Aura látását és olvasását még általános iskolában, így soha nem veszítenék el a természetes képességüket.

 

Ahogyan mi, felnőttek érzékeljük az aurát

 

Mi, felnőttek már szinte kizárólag a materiális világot érzékeljünk, azonban adottságunk soha nem merül feledésbe. Olykor-olykor úgy érezzük a velünk történő dolog már mintha már megtörtént volna valamikor, vagy egy hely, melyen még soha nem jártunk ismerőssé válik.

Az aura érzékelésére utaló jelek:

Megérezzük, hogy egy ismerősünk belépett a szobába anélkül, hogy észrevennénk.
Észrevesszük, ha valaki követ minket, anélkül, hogy hátranéznénk.
Egy soha nem látott embert azonnal a szívünkbe fogadunk, vagy rögtön antipatikussá válik.
Érzékeljük, ha valaki hosszú ideig minket néz.
Bizonyos hangokat, színeket jobban kedvelünk a többinél, egyes színek pedig kifejezetten irritálóan hatnak ránk.

A fenti jelek mind az aura érzékelésére utalnak. Nevezhetjük auralátásnak, vagy hetedik érzéknek, a képesség az embert körülvevő energiaburok érzékelésére minden emberben ott rejlik. Az emberi aura minden irányból körülveszi testünket. Egy átlagos ember aurája ellipszis alakú, s mintegy 2-3 méteres terjedelmű. A meggyengült, "összement" aura könnyen fáradtsághoz, egészségi problémákhoz vezethet. Az aurát gyengítheti a friss levegő és pihenés hiánya, a nem megfelelő étrend, a káros szokások és stressz. Az aura gyengülésével könnyebben befolyásolhatóvá válunk.

 

Az aura kölcsönhatása

 

 

Aurák kölcsönhatása

Auránk kölcsönhatásba kerülhet más emberek, élőlények, ásványok aurájával. A minket körülvevő energiaburok állandóan energiát bocsájt ki. Ha több ember kerül egy kisebb helységbe (pl. egy konferencia vagy előadás során), könnyen előfordulhat az energiacsere. Ez rendkívüli kimerültséget, összezavarodott gondolatokat, de akár fejfájást is okozhat.
Élő és élettelen egyaránt rendelkeznek energiával. Előfordulhat, hogy nem szívesen hordjuk azt az ékszert, melyet már számtalan elődünk viselt; a tárgy megtöltődött elődeink energiáival, mely zavart okozhat saját energiaterünkben. A természettel való érintkezés azonban frissíti és megtisztítja az aurát. Egy kiadós séta a parkban, üldögélés egy fa tövében, vagy egy kisállat simogatása megnyugtató érzéseket kelthet

 

Koncentrációs gyakorlat

 

Ennek a gyakorlatnak a célja az, hogy élénkítse a kommunikációt mindkét agyfélteke között, ezáltal a "feldolgozási hatásfokot" növeli, ami szükséges az Aura látásához. Helyezd a 2. ábrán látható képet kb. 1 méterrel magad elé. Nyújtsd elõre a kezed, így ujjaid egyike a körök között és alatt van.

Fókuszálj az ujjad végéreés ne törõdj a körökkel, nézz át rajtuk. Most 4 kört kellene látnod. Ha ez sikerült próbáld meg a két középsõt EGYESÍTENI (hogy átfedjék egymást) és EGY kört látni EGY FEHÉR KERESZTEL az ujjad tetején, középen a kettõ között. Ha látod a keresztet az annak a bizonyítéka, hogy bal agyfélteked (ami a jobb szemmel van kapcsolatban) a jobbal kommunikál (ami a bal szemedhez tartozik).

 

1.Ábra

 

 

 

 

 

2.Ábra

 

 

 

 

 

 

 

 

3.Ábra

 

FORRÁS:

Hogyan lássuk és OLVASSUK az AURÁT

Dr. Tom J. Chalko MSc, Ph.D. munkája

 

 

A Transzcendentális Meditáció

Transzcendentális Meditáció (TM) egy meditációs módszer, melyet Maharishi Mahesh Yogi (ejtsd: Maharsi Mahés Jógí) indiai származású spirituális tanító kezdett el aktívan tanítani, először Indiában, 1955-ben, majd az 50-es évek végétől kezdve szerte a világban. Az elmúlt fél évszázad során a TM a világ egyik legismertebb meditációs és önfejlesztő módszerévé lett, több mint hatmillióan sajátították el világszerte, egy mindenhol egyforma, "hét lépcsős" (hét napos, naponta kb. két órát tartó) tanfolyam keretein belül.

A technikát mindennap kétszer kell gyakorolni (általában reggel és este) 15-20 percig, csukott szemmel és kényelmes ülő helyzetben. A meditáció során a gyakorlók egy speciális hangsort (mantrát) gondolnak magukban, a hangsúly azonban az indiai eredetű meditációs módszerekkel szemben, nem a mechanikus ismételgetésen, hanem a spontaneitáson van.

Maharishi a TM-et egy univerzális, vallásoktól független szellemi technikaként tanítja, melynek során az elme "egy csendes, mégis teljesen éber, tudatos állapotba merül. Ugyanakkor a test különleges, mély nyugalmi és ellazult állapotba jut."

Maharishi ezt az állapotot "transzcendentális tudatnak" nevezi, mely a normálisan tapasztalt ébrenlét, álom, mélyalvás állapotától különböző negyedik tudatállapot. Elmondások szerint ennek a megtapasztalása nagyfokú boldogságérzettel, békességgel és csendességgel jár együtt.

A technika testre és elmére gyakorolt hatásairól az 1970-es évektől kezdve számos tudományos vizsgálatot is végeztek, sokszor igen neves kutatóintézetek közreműködésével, a meditáció során tapasztalt anyagcsere változásoktól a szív- és érrendszeri betegségeken át az ún. "magasabb tudatállapotok" jellemzőiig terjedtek.

 

"Mély pihenés

Transzcendentális Meditáció egy egyszerű, mentális gyakorlat, melyet naponta kétszer 15-20 percig végzünk kényelmesen ülve, csukott szemmel. Mivel ez egy mentális gyakorlat, nem igényel semmilyen külső feltételt, csak annyit, hogy 15-20 percet tudjunk csukott szemmel eltölteni; így akár utazás közben is végezhetjük. A meditáció alatt testünk a mély (transzcendentális) pihenés állapotába kerül, mely nyugalommal és életerővel tölt el minket. Ez a pihenés kétszer olyan mély, mint amit a legmélyebb alvás során tapasztalunk. A pihenés felébreszti a testünkben rejlő öngyógyító mechanizmusokat, melyek megkezdik helyreállítani a feszült életünkből eredően szétzilált struktúrákat és folyamatokat. A meditáció és transzcendentális volta feléleszti a korábban megkopott szervező intelligenciát, így a testi folyamatok maguktól elkezdik a szervek és az idegrendszer regenerálását. A meditáció hatása olyan erős, hogy ez a pihentebb állapot idővel tartósan fennmarad, így a gyógyító folyamatok is hosszabban jelen vannak a testben. Az emberi életben a testi korlátok (energiazavar, betegség) és a szellemi korlátok (romló figyelem, rossz közérzet, kisebb hatékonyság stb.) mind a test és az idegrendszer nem megfelelő működésére vezethetők vissza. A test hatékonyságának visszaállásával ezért nemcsak a biológiai problémák szűnnek meg, hanem a szellemi teljesítőképesség és a társas kapcsolatok megélése is új dimenzióba kerül.

A pihenés és az ebből fakadó nyugalom pedig ezután átszövi mindennapjainkat: a stressznek nem lesz lehetősége többé, hogy kikezdje "egész"-ségünket. A kipihent és életerővel teli szervezetünk már másképp reagál az élet kihívásaira! Megőrizzük és növeljük belső egységünket, ami minden szervi működésünk és emberi tulajdonságunk alapja. A Transzcendentális Meditáció nyújtotta pihenés átszervezi az életünket, és elmozdít minket a boldogság kiteljesedése felé. Szeretné ezt Ön is?

Az intelligencia a természetben

A körülöttünk lévő világ magas szintű szervezettséget mutat. Gondoljunk csak a növény fejlődésére, ahogyan tévedhetetlenül épül, növekszik, erősödik, és megtalálja az utat a Nap felé. Vagy gondoljunk azokra a kozmikus törvényekre, melyek pályán tartják az égitesteket. A természet folyamataiban valamilyen mély intelligencia húzódik meg. Ugyanez a transzcendentális intelligencia irányítja az emberi életet is. Az emberiség azonban sajátságos helyzetében - a szabad akarata folytán - eltér a természet működésétől, és a maga alkotta szabályok szerint alakítja életét. Nem kérdőjelezzük meg, hogy az éhség csillapítására ételre van szükségünk, de már nincs mód odafigyelni arra, hogy abban az ételben van-e a természet intelligenciájából, vagy csak mesterséges készítmény. Nem kérdőjelezzük meg, hogy az élethez alvásra is szükség van, de a társadalmi fejlettség jelenlegi szintjén könnyen lehet az életet éjszaka is élni (a világításra gondolunk), és nappal aludni. Nem kérdőjelezzük meg, hogy egy esetleges betegség a természet figyelmeztetése arra, hogy letértünk a helyes útról, mégis ahelyett, hogy a valódi okot megszüntetnénk, vegyi anyagokkal bombázzuk a testet a tünetek enyhítése érdekében. Az egyes ember és az emberiség egésze is tehát igyekszik kikerülni a természet intelligenciáját, ami már olyan mértéket kezd ölteni, hogy veszélyezteti saját fennmaradásunkat (gondoljunk a háborús helyzetekre).

A természet elemei a világegyetemet átszövő transzcendentális intelligencia folytán betöltik rájuk szabott feladatukat: a növények fejlődnek, a bolygók keringenek. Betölti-e az ember is a küldetését? Maharishi szerint az emberi élet célja a boldogság kiteljesedése. Ebben a megközelítésben a jelenlegi emberi élet meg sem közelíti valódi feladatának betöltését, mert ki az, aki elmondhatná, hogy minden napját a határtalan transzcendentális boldogság állapota jellemez? Az embernek újra biztosítania kell, hogy a természet intelligenciája átszője mindennapjait. A Transzcendentális Meditáció az elmében és a testben felébreszti az intelligencia legmélyebb szintjét - a tiszta tudatot -, mely a természeti törvény teljes potenciálja, a tökéletes rendezettség állapota és a határtalan kreativitás tárháza. A tiszta tudat tapasztalata egyensúlyt és rendezett működést hoz az élet minden vonatkozásában. Ahogyan a Transzcendentális Meditáció révén tudat teljes kreatív potenciálja feltárul, a gondolkozás átfogóbbá válik, hibáktól mentessé, a cselekedetek hatékonyabbá, erőteljesebbé és életet támogatóvá.

A gondolatokról

Tevékenységünk alapját a gondolatok képezik. Minden tettünket megelőzi egy vagy több arra irányuló gondolat. Tetteink hatékonysága tehát a gondolkozásunkban rejlik. Hasonló ez ahhoz a jelenséghez, ahogyan a fa él és növekszik. A gyökerein keresztül szívja fel a tápanyagot, tehát a gyökerek tápanyaggal való ellátottsága képezi a fa egészségének alapját. Ha rendszeresen megöntözzük a gyökereket, akkor a tápanyagok is akadálytalanul tudnak áramolni. A tápanyagok mindvégig ott vannak a földben, de a vízre, mint vivőanyagra is szüksége van a fának.

Gondolataink is vannak pillanatról pillanatra, akár akarjuk, akár nem, de szükség van a bennünk rejlő intelligencia erejére is, ami formálja, irányítja a gondolatokat. A gondolataink elsősorban vágyaink beteljesedését szolgálják: meg is vizsgálhatjuk, hogy mennyire igaz ez. Akár tanulunk, dolgozunk, szabadidőnket töltjük, vagy a problémáinkon rágódunk, mindig valamilyen vágyunk beteljesedésén munkálkodunk. Nem mindegy azonban, hogy a vágyaink teljesítését célzó gondolatok milyen irányt vesznek, és milyen erővel rendelkeznek. Ezért van szükség a gondolatokat irányító és formáló intelligenciára, és az azt bennünk megerősítő Transzcendentális Meditáció technikára. A gondolatoknak olyan szükségük van az intelligenciára, mint a fa gyökérzetének a vízre. Ez teszi teljessé és valóban életet támogatóvá az eredendően létező gondolatokat.

A Transzcendentális Meditáció eljuttatja az elmét a gondolatok forrásához, az intelligencia és kreativitás tárházához, és e folyamat rendszeres ismétlődésével az elme elkezdi kiszélesíteni az intelligenciával fenntartott csatornáját. Mind több jön át "onnan", mind jobban fog megmutatkozni a kreatív intelligencia a hétköznapi gondolatokban. Mivel a gondolatok irányítják a cselekedeteket, így válik az ember tevékenysége is intelligensebbé és kreatívabbá.

Miért kell technika?

A technika - nevéből eredően - megkönnyíti valamely cél elérését. Az emberiség megszámlálhatatlan technikát használ az élet jobbá tételére, bár ezek elsősorban tárgyiasult technikák. A Transzcendentális Meditáció a saját tudatunk fejlesztésére használható technika. A Transzcendentális Meditáció azáltal teszi jobbá életünket, hogy az embert teszi jobbá. Bár az ember többnyire tárgyiasult technikákat használ (pl. tűz, villamos áram, gyógyszer stb. - gyakorlatilag minden, ami körülvesz minket), mindemellett léteznek mentális technikák is (pl. gyorsolvasás, hipnózis stb.). A mentális technikák az ember elméjén, tudatán keresztül működnek.

Példaként vegyük az íj technikájának esetét. A nyíl pontos célba juttatásának kulcsa az íj technikájában keresendő. A nyilat először vissza kell húzni az íjon, hogy az feltöltődjön dinamikával: amikor elengedjük, nagy lendülettel fog a cél irányába haladni, jóval nagyobbal, mintha csak elhajítottuk volna kézzel, az íj technikája nélkül. Érdemes megfigyelni, hogy a példában a nyilat a céllal ellentétes irányban kell megfeszíteni. Nagyon hasonló ehhez a meditáció technikája is. Bár az ember céljai előremutatóak, az aktivitás irányába mutatnak, mégis azt javasoljuk, hogy előtte a Transzcendentális Meditáció segítségével húzódjunk vissza a teljes inaktivitás mezejére, ahol lényünk feltöltődik dinamizmussal, életerővel. Amikor ezután bevetjük magunkat a cselekvésbe, minden sokkal könnyebb, automatikusabb lesz. Ez az élet jobb megélésének technikája.

A nyíl esetében az íjász akarata érvényesül az íj technikáján keresztül. Az íjász saját izomereje az, ami hatékonyan adódik át a nyílra a technika alkalmazásával. A meditáció esetében a természet transzcendentális akarata érvényesül: az ember fejlődésre, feladatainak elvégzésére rendeltetett. A meditáció az a technika, mely során a természet akarata fokozottan át tud adódni az emberre. A szellemi és testi energia, amivel feltöltődünk a meditáció során, tehát a létezés forrásából való, hasonlóan ahhoz, mint ahogyan a nyíl is az őt irányító íjász erejéből nyeri lendületét. Korunk problémáira az egyik leghatékonyabb gyógyír a Transzcendentális Meditáció."

 

forrás: internet